A kilencedik, a tizedik, meg az ezredik utas is a Halál

2023. február 8. – 23:13

A kilencedik, a tizedik, meg az ezredik utas is a Halál
Fotó: EA

Másolás

Vágólapra másolva

Bő két éve vettem elő megint a Dead Space-t, a Covid-járvány idején, amikor olyan magától értetődő volt sokszor látott tévésorozatokba és más ismerős jó élményekbe menekülni. Lehetne persze vitatkozni azon, mennyire jó élmény egy sötétben játszódó, váratlanul nyakunkba eső szörnyekkel riogató horror, de azokban a napokban az emelkedő esetszám még ijesztőbb volt. Akkor úgy álltam fel a végén a kanapéról, hogy na, ez a 2008-as játék még mindig kiváló, és amikor pár hónap múlva befutott a hír, hogy remake készül belőle, hirtelen nem is értettem. Egy ennyire időtálló scifin miért kellene felvarrni a ráncokat?

Üzleti logikával persze könnyen indokolható a dolog: a Dead Space sorozat egy elég dicstelen harmadik résszel ért véget 2013-ban, azóta a franchise kihűlt, és a kiadó Electronic Arts most így akarja feltámasztani. Valószínűleg nem kockáztat sokat egy régi kedvenc újramelegítésével, egyszersmind megszondázza a piacot, lenne-e igény további folytatásokra. Az EA viszont mostanában nem szeretett videójátékos cég, és neve az elmúlt években sem volt a minőség szinonimája. Ezek után kicsit meglepő, hogy a remake nem lelketlen alibizés lett, hanem ritka jól sikerült újragondolás, amit oda lehet tenni a 2020-as Demon's Souls vagy a 2018-as Shadow of the Colossus mellé. 15 évvel az eredeti megjelenése után az új Dead Space máris 2023 egyik legjobb videójátéka. És már pontosan értem azt is, miért kellett rajta felvarrni a ráncokat.

A fiúk az űrbányában dolgoznak

Gyors felzárkóztató: a Dead Space az Xbox 360 és a PlayStation 3 konzolgenerációjának emlékezetes külső nézetes űrhorrorja, amit az EA Redwood Shores stúdió készített Glen Schofield és Michael Condrey vezetésével. A stúdiót később az EA átnevezte, aztán bezárta, Schofield és Condrey pedig megalapították a Sledgehammert és elmentek az Activisionhöz Call of Dutykat gyártani szakmányban. Schofield aztán már egy új csapatot vezetve hozta össze az erősen Dead Space-szagú, de annál jóval gyengébb The Callisto Protocolt (kritikánk itt). A remake-ben tehát egyik eredeti alkotó sincs benne, most az EA montreali stúdiója, a Motive végzett fantasztikus munkát.

A Dead Space többszörösen kiérdemelte a 18-as karikát, játékmenetében sokat merített a Resident Evil 4-től, a Silent Hill sorozattól de akár még a Doom 3 is eszünkbe juthat. A történetet pedig főleg a Halálhajó és a Nyolcadik utas a halál inspirálta – csak éppen a Dead Space űrhajóján a kilencedik, a tizedik, meg az ezredik utas is a halál. Ez az űrhajó a hatalmas Ishimura, gyakorlatilag egy kisbolygó méretű bányagép, amit ásványkincsekben gazdag aszteroidák és bolygók feldarabolására használ egy gigavállalat. Ez a mozgó bányatelep némul el a távoli Aegis VII bolygónál, a cég pedig odaküld egy mentőcsapatot, hogy nézzék meg, mi a gond, és javítsák meg, ami elromlott.

A küldetés néhány fős legénységének egyik tagja főhősünk, Isaac Clarke mérnök, akinek a nevét az alkotók úgy legózták össze sci-fi írók neveiből, mint a cselekményt az említett ihletforrásokból. De ez őt nem érdekli, az sokkal inkább, hogy mi lehet a barátnőjével, Nicole-lal, akit már hónapok óta nem látott, mert történetesen éppen az Ishimurán dolgozik. Aztán Isaac hamarosan nemcsak Nicole-ért, de saját magáért is elkezd aggódni. A csapat űrhajója dokkoláskor megsérül, a legénységből pedig valakit feltrancsíroz egy 8 centiméter szúróhosszúságot jócskán meghaladó méretű csápokkal támadó rémség. Aztán kiderül, hogy a bányatelep tele van ezekkel a nekromorfnak nevezet szörnyekkel, amik ráadásul valahogy az Ishimura legénységéből fejlődtek ki.

Nem túl eredeti történet, de a műfajhoz passzol, és megáll a saját lábán, mert alaposan kidolgozott háttérvilágot is kapott (nagyrészt a remek képregényszerző, Warren Ellis írta). Sokat hozzátesz a játékhoz, ahogy az Ishimurán megtalált üzenetekben, naplókban kibontakozik a történések mellett a miért és a hogyan is. Már itt tetten érhetők a remake újításai, mert a Motive máshogy és bővebben meséli el a sztorit: megválaszol pár nyitott kérdést, jobban kibontja két-három karakter motivációit, és még új fordulat is került a történetbe. Világos, hogy a kanadai stúdió nem akarta megúszni a remake-et egy sima grafikai tuninggal.

Ishimura visszavár

Viszont az is nyilvánvaló, hogy a készítők nem dolgozták át alapjaiban az alapanyagot (mint mondjuk a Final Fantasy VII soha véget nem érő remake-je). Az új verzió lényegében ugyanazt a játékmenetet nyújtja, mint az első Dead Space 15 éve. Ez nem értékítélet, hanem adottság, amivel meg kell barátkozni – ami nem nehéz, mert az eredeti jól öregedett. De azért úgy sejtem, hogy ha a Motive játéka nem egy ismert címmel jelent volna meg, azért több finnyogás menne internetszerte, hogy lehetne kicsit pörgősebb, változatosabb.

Fotó: EA
Fotó: EA

De a cím Dead Space, és 2023 ide vagy oda, ez a remake messze a legjobb a sorozatban. A montréaliak fundamentális változtatások helyett rengeteg kisebb-nagyobb kiegészítéssel, variálással dobták fel Isaac kálváriáját, és mindegyik jól sült el. Kezdve azzal, hogy most már vissza lehet menni a régebbi pályákra, és az új mellékküldetések tesznek arról, hogy érdemes is legyen visszamenni. Ez rögtön megnöveli a játékidőt, többnyire elég tartalmasan. A játéktér úgy maradt ismerős, hogy közben folyton meglep, emitt egy új szobával, amott egy új funkciót nyert járművel.

A 2008-as elődben trükkös volt a küzdelem a nekromorfok ellen, mert a dögök a fejlövéstől – ami minden más játékban halálos – csak felbőszültek, így sokkal célravezetőbb volt lelövöldözni a csápjaikat. Már ha volt lőszer, mert munícióval elég szűkmarkúan bánt a játék. De Isaacnak akadtak mérnöki kütyüi is, például egy tárgyakat lebegtető antigravitációs sugár vagy egy lassító mezőt létrehozó szerkentyű. Ezekre szükség volt a pályák fejtörőinek megoldásához, de harcban is remekül működtek. Mindez nagy erénye a remake-nek is: Isaac továbbra sem egy kommandós, folyton meg kell bütykölnie valamilyen elromlott rendszert az Ishimurán, de azért elég találékonyan tudja irtani a nektomorfokat. Meglepetést az okozhat, hogy a szörnyek kaptak pár új mutatványt, de cserébe a játék fegyvereit is fel lehet fejleszteni új támadási módokkal. Illetve az alkotók átgondolták a teljes arzenál egyensúlyát, a remake-ben érezhetően mások a gyenge és az erős fegyverek, mint az eredetiben. Hozsánna a lángszórónak!

Az űr most még halottabb

A játékmechanikán túl a remake hangulatban is tud újat mutatni. Nyilván szebb a grafika (a Motive műve a Frostbite játékmotor legújabb változatára épül), de azért többről van szó annál, hogy nagyobb felbontásban lehetnek rémálmaink a játéktól. A Dead Space 2008-ban olyan hatásosan hozta a szívbajt a játékosokra, hogy még azt is el lehetett nézni neki, hogy a 26. században az űrhajósok nem ismerik a szigszalagot, amivel egy rohadt zseblámpát a sisakjukra rögzítenének (a célra tartott fegyverünkön volt a fényforrásunk). Az új változat fényhatásaival még félelmetesebb az Ishimura, a sötétség valahogy sűrűbb, fojtogatóbb, Isaac pedig magányosabb, mint valaha.

Fotó: EA
Fotó: EA

Hogy a horrorból semmi ne zökkentse ki a játékost, Schofieldék annak idején minden állapotjelzőt beépítettek Isaac kütyüi közé – az űrruha hátán levő fénycsík jelzi az életerőt, egy bármikor megnyitható holografikus kijelző a tárgyainkat, és így tovább. A remake grafikájával ezek jobban látszanak, és a készítők megfejelték ezt a rendszert pár új holofelvétellel, amik szépen besimulnak a kezelőfelület elemei közé.

Nagy változás, hogy Isaac most már beszél. Az eredetiben kukán loholt, miközben dirigáltak neki a csapattársai, de ezúttal Gunnar Wright hangján szólal meg, aki az akciósabb második és harmadik részben már szinkronizálta a mérnököt. Szerencsére nem kommentálja agyon a játékot, így továbbra is érvényesülnek a frenetikus hangok, amik valahonnan az Ishimura bendőjéből szólnak. Hamar eljön a pont, amikor a játékos már minden nyikordulásban és kondulásban egy váratlanul felbukkanó szörnyet sejt, és ez paranoiás állapot tulajdonképpen a legnagyobb dicséret egy sci-fi horrornak.

A Dead Space az elmúlt évek egyik legjobb remake-je, ami után a 2008-as eredeti már tényleg 15 éves kövületnek tűnik. A Motive az alapokat tiszteletben tartva szinte mindenhez hozzányúlt, és egy frissebb, áramvonalasabb játékot készített pécére és a jelenlegi konzolgenerációra. Most már minden csak azon múlik, mennyire cseng a kassza, mert ilyen színvonal után abszolúte elképzelhető lett egy új rész is a sorozatból.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!